A választások után sok szó esik a média erkölcstelen szereplőiről – joggal.
De van egy másik kör is, akikről kevesebb szó esik, pedig nélkülük mindez nem működött volna: a kollaboráns jogászok.
Azok, akik a rendszert fel, a demokráciát pedig leépítették.
Akik céljukban elfogadhatatlan, jogi minőségükben silány törvényeket írtak, célra szabva.
Akik jogi köntösbe öltöztették a politikai akaratot.
Akik aláírták, ellenjegyezték, „lepapírozták” azt a rengetegt gyalázatot, amit mindenki látott.
Akik az egyetemi katedrát agymosásra használták.
Vagy akik a bírói székben irányítani hagyták magukat.
A „state capture” nem csak politikai projekt volt, hanem jogi is.
Mi legyen velük?
Nem lehet egyszerűen úgy tenni, mintha semmi nem történt volna. A jogállam nem épülhet ugyanazokra az emberekre, akik annak lebontásában aktívan és a szakmai szabályokat tudatosan megsértve részt vettek.
De a válasz nem lehet politikai tisztogatás sem.
A jogállam nem bosszú.
A határvonalat szerintem ott kell meghúzni, ahol a szakmai felelősség és az etikai minimum sérült:
– aki tudatosan vett részt jogellenes konstrukciókban,
– aki a jogot eszközzé silányította,
– aki visszaélt a hivatásával.
Ott igenis következményeknek kell lenniük. Szakmaiaknak, jogiaknak, adott esetben büntetőjogiaknak is.
Egy új korszak nem csak kormányváltásról szól, hanem arról is, hogy a szakmák visszataláljanak a saját normáikhoz.
A kérdés tehát nem az, hogy ki volt fideszes, hanem az, hogy ki maradt hű a joghoz – és ki nem.
image by pressfoto on Freepik