A politikai rendszerváltások egyik legkényesebb kérdése, hogy miként viszonyul az új rend a régi rendszerben elkövetett jogsértésekhez. A dilemma látszólag egyszerű: a múlt feltárása és az elkövetők felelősségre vonása szükséges-e, vagy inkább a társadalmi béke érdekében el kell tekinteni tőle? A válasz azonban jogfilozófiai szempontból jóval árnyaltabb. Az alaptétel, amely mellett érvelni kívánok, az, hogy a korábbi rendszerben korrupciós és egyéb bűncselekményeket elkövetők büntetőjogi számonkérése a jogállamiság egyik nélkülözhetetlen garanciája. A bűnelkövető megbüntetése a jogrend belső követelménye, mert a norma megsértése önmagában igényli a szankciót. Ebből következik, hogy ha egy állam elmulasztja a bűncselekmények szankcionálását, akkor saját normatív rendjét üresíti ki. A rendszerváltás kontextusában ez a kérdés különös súlyt kap. Az új politikai berendezkedés legitimációja nem pusztán a demokratikus felhatalmazásból fakad, hanem abból is, hogy képes-e helyreállítani a jog uralmát ott, ahol korábban az sérült. Ha a korábbi rendszerben elkövetett cselekmények következmények nélkül maradnak, az azt az üzenetet közvetíti, hogy a jog szelektíven érvényesül: bizonyos időszakokban vagy bizonyos szereplők esetében felfüggeszthető. Ez pedig aláássa a jogállamiság alapelvét, az általános és egyenlő jogalkalmazást. Fontos ugyanakkor különbséget tenni a visszamenőleges jogalkalmazás tilalma és a már a korábbi rendszerben is bűncselekménynek minősülő magatartások üldözése között. A jogállamiság nem engedi meg, hogy utólag alkossunk büntetőnormákat és azokat visszamenőleg alkalmazzuk – ez sértené a nullum crimen sine lege elvét. Ugyanakkor azok a cselekmények, amelyek már elkövetésük idején is tiltottak voltak (például vesztegetés, hűtlen kezelés, csalás), jogszerűen számon kérhetők. E ponton a felelősségre vonás a jogfolytonosság helyreállítása. A büntetőjogi felelősségre vonás tehát nem csupán retrospektív aktus, hanem prospektív jelentőséggel is bír. A jogállam egyik alapja a normákba vetett bizalom. Az állampolgárok csak akkor tekintik kötelezőnek a jogot, ha látják, hogy az mindenkire egyformán vonatkozik, és megsértése következményekkel jár. A múlt feltárása és a felelősség érvényesítése így a jövőbeli jogkövetés előfeltétele. Mindazonáltal a számonkérés módja kulcsfontosságú. A tisztességes eljáráshoz való jog, az ártatlanság vélelme, a bizonyítási standardok szigorú betartása elengedhetetlen. Ha ezek sérülnek, a felelősségre vonás könnyen átcsúszhat valódi politikai megtorlásba. A jogállamiság nemcsak a büntetés szükségességét, hanem annak korlátait is meghatározza. Éppen ezért az új rendszernek kettős feladata van: egyrészt érvényesíteni a felelősséget, másrészt megakadályozni, hogy a büntetőjog a politika eszközévé váljon.